Osgyányi Sára, Schnedarek Réka és Gesztelyi Nagy Zsuzsanna Kombínó, kombiné és metafizika című kiállítását Szegedy-Maszák Zsuzsanna művészettörténész nyitotta meg 2010. szeptember 17-én. Az alábbiakban a megnyitó szövegét közöljük:
Megtiszteltetés számomra, hogy néhány szót mondhatok e kiállítás megnyitóján. Az itt szereplő három fiatal festőnő régóta ismeri egymást. Művészetükben sok a közös, mindhárman kiváló képviselői annak az utóbbi évtizedben megmutatkozó, nőművészekben nem szűkölködő festőgenerációnak, amely alkotásaiban az élénk színek és a dekoratív minták iránti fogékonyságot hangsúlyozza. De természetesen Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Schnedarek Réka és Osgyányi Sára művészetében annál több a különböző: más a tematikájuk, a munkamódszerük, sőt a festészethez való közelítésük is. Az időbeliségnek például különböző végletei jelennek meg előttünk. A villamosokat és járókelő embereket ábrázoló festmények mozgást, változást, pillanatnyiszerűséget sejtetnek, az utcajeleneteken egy élő város, egy mozgó világ látható. Talán nem véletlen, hogy kompozíciójuk, különösen a képkivágásuk a gyorsan készített fényképekre emlékeztet. Ezzel szemben Schnedarek Réka alkotásai mintha inkább a mozdulatlanság jegyében készültek volna, a klasszikus műfajokba sorolható festmények: portrék és csendéletek beállításai a változatlanságot sugallják. A növények és virágok apró mozgásaira érzékeny művésznő a viszonylag lassan változó orchideát helyezte az itt látható két csendéletébe. Az egyik üvegre díszként akasztott szárított narancs cikkely pedig egy tartósítási folyamat eredménye. A lezárt üvegek szintén a tartósságot, az idő múlásának egy időre való megállítását sejtetik, a teteje nélkül a tartalom megváltozna, fontos a szoros bezárás, hogy legalabbis egy ideig onnan semmi, se ki, se be ne jusson. Gesztelyi Nagy Zsuzsa kitalált jelzőtábláinak – melyek közül az egyik el is veszítette a kresztábla egyik főelemét, a fémoszlopot – kör keretekbe helyezett geometrikus rendszere, a magábaforduló vonalak, a minden irányba mutató csücskök az összhang, a harmónia, a polaritás, és a ciklikus idő emblémáira emlékeztetnek.
A színekhez is egészen máshogy közelítenek: Osgyányi Sára kompozíciói hiába hatnak ismerősnek, színei a képzelet szüleményei, képeihez egy mesterséges színvilágot választ ki, az elemeket ehhez igazítja. Ezzel szemben Schnedarek Réka a lefestett téma beállításakor már meghatározza a kép színeit, mint ahogy a kompozíciót is megalkotja a valóságban. Ő először létrehozza, megteremti a látványt, munkafolyamatának ez a meghatározó és olykor időigényes része. Azt a benyomást kelti, hogy semmi sem véletlen, ahogyan az édesanya portréját meghatározó színek, a mellé illesztett virág, a fotelra helyezett és a falra akasztott textíliák az ő személyéhez vannak rendelve, ugyanígy más növény, más színek, más minták jelennek meg az édesapa portrén. A portrépár közötti ellentétpárok talán legfeltűnőbb példája a komplementer narancs és kék színek dominálása, címük együtt Ég és Föld. Lehet, hogy a két szülő talán nemcsak egymás kiegészítői, hanem önmagukban, egyenként is jelen van bennük mindkét pólus? Gesztelyi Nagy Zsuzsa képein egyszerre jelennek meg a fantázia-szülte színek és a megszokott, már fel sem tűnő variánsai, ugyanígy kapnak helyet a hard edge festészetre jellemző telt színmezők és a finom árnyalatokat mutató részek. A behajtani tilos tábla piros kerete és rávetett árnyék ismerős színei zavarba ejtőek a háttér téglafal mesterséges színének összehasonlításakor. Ezt a zavarba ejtő érzést tovább fokozza a mesterségesnek ható éles és természetesnek ható elmósódott vonalak ellentéte.
A látogató számára kedves lehet az együtt kiállított művek között felfedezni párbeszédet. Például a cseresznyékkel díszített szövet Schnedarek Réka két képén is feltűnik, Gesztelyi Nagy Zsuzsa Cseresznye című képének lezárt sekély előterében pedig laza rendbe rendeződve, lebegve jelennek meg, szövetszerűséget már csak a kép szélén való hirtelen levágás adja. Osgyányi Sára utcaképein felbukkanó kresztáblák kinagyított és kitalált változatban Gesztelyi Nagy Zsuzsa kompozícióit töltik ki. Ahogyan Tábla pentagrammal című képen egy fa lombja révén a táblára vetett árnyék adja a dekoratív hatást, úgy Osgyányi Sára viztömegeket megjelenítő képein a fény tükröződése a víz felszínén hasonló ritmust ad. Gesztelyi Nagy Zsuzsa képe esetében felmerül a gondolat: a tágyra vagy tárgyakra vetett és vizuális memóriánknak ismerős lombárnyék vajon nem többet árul el a felületről, amelyre vetődik az árnyék, mint magáról az árnyékot okozó fáról?
A festőművésznők által tömören megfogalmazott plakátszövegből több gondolat is megragadott. Ezek közül egyet emelnék ki, eszerint munkájukkal az itt kiállított alkotók az ő szavukkal élve “kreatív elmélkedésre” igyekeznek ösztönözni minket. A didaktikus képzőművészeti kiállítások és kiadványok tükrében különösen felemelő hatással van, hogy alkotóink nem próbálnak szájbarágosan információt, világnézetet átadni nekünk, helyette meginvitálnak minket, hadd legyünk mi is kicsit alkotók. Ha elfogadjuk, hogy a művészet az élet természetes velejárója, akkor nem lehetünk passzív nézők, a felszólítás kreatív elmélkedésről szól, a kiállított festmények minél aktívabb befogadóivá kell hogy váljunk. Szeretnék a három művésznőnek őszintén gratulálni.
Ajánlott bejegyzések: