A Litera beszélgetéssorozatában a házigazda, Jánossy Lajos havonta két ülésben, minden második kedden látja vendégül a kortárs irodalom színét-borsát, hogy az írókkal, költőkkel, literátusokkal teák és sörök fölött fesztelenül és szertelenül diskuráljon műhelytitkokról és olvasmányokról, álmokról és zenékről, nőkről és férfiakról, szenvedélyekről és emlékekről, utcákról és terekről, vagyis a városról és mindannyiunkról, akik „maradunk itt, maradunk”.
2010. október 11-én 18 órakor Bereményi Géza a vendégünk. Nem véletlenül vele kezdődik a Litera és a Szatyor Bár "Itt van a város" című közös beszélgetéssorozata. A Szatyor Bárral és Hadik kávéházzal szinte szemközt, egy Bartók Béla úti házban élt Cseh Tamás, Bereményi Géza alkotótársa. Sorozatunknak is közös, Budapest című dalukból választottunk címet.
Bereményi Géza legutóbb megjelent önálló kötete a 2009-ben, a Kossuth Kiadónál napvilágot látott Jézus újságot olvas című elbeszélésgyűjtemény. "Új volt minden a világban, mert gyerek voltam. A fazék fényesre súrolva állt a tűzhelyen, a sámlira fellépve pirosában magamat láttam tükröződni. Borulni kezdett a sámli. Elestem. Felálltam. Körbejártam a lakásban, amit nemrég rám zártak a felnőttek, hogy elfussanak a dolguk után. És bent a szobában megint csak a saját képembe ütköztem a padlóig ereszkedő tükörben. Hosszan összenéztem vele. Akkor kezdődött. Az arcom egyszer csak pirosra változott, a szemem nagy lett és ragyogó. Ez tetszett nekem. Majd idegen erők jelentkeztek. Öklendeznem kellett, hajlonganom, és amikor fel tudtam egyenesedni, ugató köhögés tört rám, és legörnyedtem, rohanni kezdett felém a padló. Puhán estem el. Rábíztam magam" - ilyen és ehhez hasonló szövegek olvashatóak a kötetben.
Az olvasó számára azonban bizonyára még inkább ismerős Bereményi először 1978-ban megjelent - majd 2004-ben, a Holnap Kiadó gondozásában újra kiadott - Legendáriuma, amely fülszövege szerint "egy család regénye. Egy meglehetősen zilált sorsú közösségé, melynek tagjai már régen-régen nem élnek együtt, csak tudomást vesznek egymásról időnként valami számukra érthetetlen szabály miatt".
Október 11-én Bereményi Géza mesél tehát nekünk, többek közt arról, hogy "A házak héja mögött, az illesztések és fedések nyílásain, a lerakódásokon keresztül, a szinteken, a torlódások és fedőlapok védelmében huzat jár, a ritkulásokban csönd van. A felületek mögött emberek vonulnak, a végződéseknél elő-előbukkan néhány mozdulat. Egy váll emelkedik, egy szövet súrlódása, fordulatok, érintések." (Legendárium)
2010. október 26-án este 6-tól Térey Jánost hallgathatja a közönség.
Legutóbbi kötetéről, a 2008-as Asztalizenéről (Magvető) olvashatjuk ajánlójában: "Az Asztalizene helyszíne egy White Box nevű, törtfehérben játszó, elegáns budai étterem, az ország közepének a közepe, ahol "Tavaly mindenki meghalt". Térey János drámájának ideje pontos, meghatározza a történelemmé lett tragikus tűzijáték, a kétezres évek közepén vagyunk. Szereplői harmincas-negyvenes éveikben járó nők és férfiak, kilenc nárcisztikus ember, akik kapaszkodókat keresnek egymásban, a munkájukban, a művészetben vagy a pénzben. (...) A White Box akvárium, a törzsvendégek életének villódzó tere, mely magába vonzza a kintet, a nagyobb összefüggések hálózatát, így lesz az Asztalizene vér nélküli korképe a magyar újközépréteg világának."
2010. november 9-én 18 órakor Németh Gábor a vendégünk.
A nagy sikerű Zsidó vagy? című regény után legutóbb 2007-ben jelent meg prózakötete A tejszínről címmel a Kalligram Kiadónál. Kedvcsinálónak egy részletet ajánlunk a kötetből:
"Az én-elbeszélő, azaz, ne tettessük hülyének magunkat, maga Mészöly, megaláz egy koldust, alamizsnával, úgy csinálja, hogy folyton ad neki, őrjítően sokszor, jön, ad és elmegy, visszajön, megint ad, éppen, mint a gép.
Nem volt tehát még Megbocsátás, akkor még nem bocsátott meg, igaz, csak 1948-at írtunk, pontosabban fogalmazva írtak, akik írtak, én nem írtam semmit se, mert 1956-ban születtem, és csak kábé 62-re tanultam meg írni, úgy, ahogy, a cica például nem ment, kerekítem, fel-le, vissza, hányás az egész.
Metróval mentem a Nyugatitól a Kálvin térre.
A Rádióba, hogy megírjam szellemes és minden tekintetben nagyvonalú hozzászólásomat.
A koldus a Felszab'on szállt föl, már amennyire ezt felszállásnak lehet nevezni, vagyis a Ferencziek terén, vagy már a Deákon, nem tudom, mert utána elbizonytalanította az időmet. Ahogy felszállt, azonnal bizonytalanított, el, csak annyi volt világos, hogy a végén majd nyilván kérni fogják odafönn a jegyeket ellenőrzésre.
Először a két keze jelent meg, becsusszan két fakockán két kéz, az úgynevezett utastérbe, a zsíros linóleumon..."
2010. november 16-án Garaczi Lászlóval beszélget majd házigazdánk, Jánossy Lajos.
Garaczinak nemrég látott napvilágot legújabb lemúr-regénye, az Arc és hátraarc (2010, Magvető). A Mintha élnél (1995) és a Pompásan buszozunk! (1998) regények után a katonaévek állnak a fókuszban. Mint olvasható róla: "Ennek a beavatódásnak az élménye egyszerre keserves és üdítő, az emlékezés nyelve pedig érzékeny, leleményes és pontos."
Hogy milyen (volt) a város Garaczi szerint? Többek között a Mintha élnél című regény soraiból kiderül: "Lerobbant presszó a Marx téren, rémhírekben és bosszúvágyban pácolódunk, borostás alak pisztolyagyat villant, biztos forrásból tudja, hogy kommandósok fogják szétverni a gyászoló tömeget. Hömpölyög a nép az Andrássyn, Dani jön konokul szembe, nem enyhít megvető szigorán, hogy palackok lógnak ki a zsebünkből, és súlyosan be vagyunk állva, mert mi is megyünk ’megstírölni a komcsi dögöt, mielőtt végleg elkaparják’.
A sörsátor árnyas padjai, valaha Krúdy és Márai söröztek itt. A cirkuszi látványosság csak ráadás, hab a sörön, és ha tényleg lőni fognak, ezt a szépen kimunkált alkoholmérgezést átcsempésszük a túlvilágra."
A sorozat azonban még itt nem ér véget, november 30-án és december 14-én is várjuk vendégeinket a Szatyor Bárban, a Bartók Béla út 36.-ban. A további részletekről később tájékoztatjuk olvasóinkat.
Ajánlott bejegyzések: