Esse Bánki Ákos festőművész és Markó Dániel fotográfus Izzó Város című kiállítását Tanka Balázs zenész nyitotta meg 2013. július 16-án. Az alábbiakban a megnyitó szövegét közöljük:
Az a helyzet hogy én nem nagyon járok kiállításokra, illetve ritkán. (Már csak azért is mert ritkán hívnak.) Valahogy nem értem a műfajt. Illetve azt nem bírom elviselni hogy úgy kell csinálnom mintha érteném. Körülöttem, sok kiöltözött ember, mind magyaráz vajon mit gondolt itt az alkotó, a MŰVÉSZ. Te meg bólogatsz, sétálsz, ásítasz és azon kapod magad hogy nem is a képeket nézed hanem az emberek reakcióit a képekre. "….nagyon impresszionista, imádom ezt a hangulatot, erőt sugároz, fantasztikus ecsetkezelés…stb" Álszent és hamis reakciók tömkelege, okádék sznob stílusban. Te vagy Én meg csak állunk és nagy nehezen felböfögünk az egyiknél….ez tetszik. Rájöttem, hogy az zavar ami a verselemzésekben is. Az alkotásról lehet véleményem, de nem mondhatom ki hogy értem hiszen nem ismerem az alkotókat nem tudom milyen lelki állapotban voltak mikor készítették a cuccaikat. Innentől kezdve az egészet megette a fene. Lehet egy apa halálát festette meg valaki úgy, hogy fest egy piros négyzetet, te meg kirakod a hálószobába mert a vörös színtől beindul a csajod..Érted? illetve nem érted. Meg én sem. El kell magyarázni, meg kell élni, ismerni kell, és akkor talán kapizsgálod. Szóval Izzó Város, de vajon miért? A meghívón olvasható szöveg némi magyarázattal szolgált:
Műveik a budapesti fények megragadásával képeznek párbeszédet a két művészeti forma között egyszerre mutatva fel a két különböző kifejezőeszköz eltérő lehetőségeit, ugyanakkor egymást kiegészítő és átfogalmazó hatását. Rendben. Értem, tehát fotók és festmények. Éjszaka és fény, Dani és Ákos. Eltérő elemek de hatnak egymásra. Összefolynak, keverednek, létrehoznak valamit, ezeket itt. Eddig megvan… De miért izzik? És miért a város? Itt álljunk meg egy picit. azt érthetőség kedvéért. Danit régebb óta ismerem mint Ákost, volt-van szerencsém vele együtt muzsikálni. Az együtt eltöltött idő és a közös zenélés alatt ismertük fel, bizonyos rezgéseink azonosságát. Hasonlóan vélekedünk a világról, hasonlóan intezitással reagálunk a világra, mondhatnánk ugyan azon a hőfokon IZZUNK és keressük a hasonszőrűek társaságát. És ami fontos hasonlóan menekülünk a világ elől. Izzó város... Ezeknek az információknak a birtokában bátorkodom megállapítani hogy a címben szereplő két szó értelmét sejteni vélem. Izzó: mert ugyanazzal a hévvel esünk neki minden nap az alkotásnak ,keservesen próbálkozunk összefüggéseket keresni magunkban és a műveinkben. A város pedig azt hiszem kimondhatom hogy a szükséges rossz szinonimája lett. Hiszen nem voltunk soha városba valók. A város ami elől szeretnénk menekülni, ami beteggé, ingerülté, alkoholistává tesz, és ami nélkül mégsem tudnánk alkotni. Hiszen város nélkül nem lenne vidéki magány, nem lenne pesti pörgés, alkotói hév, izzás. Az izzó város tehát ti vagytok, mi vagyunk. Alkotó, érző, gondolkodó lények.
Ajánlott bejegyzések: