2010. szeptember 17-én újból megnyitotta kapuit a Hadik Ház. Az újjáélesztés koncepciója arra épült, hogy két egymástól elkülönülten, egymás mellett létező és egymást ilyenformán kiegészítő vendéglátóhelyet és kulturális teret alakítsanak ki az üzemeltetők. Az egyik helyiség a Hadik szellemét hagyományőrző módon megidéző, klasszikus kávéházi atmoszférát megteremtő, a nagy előd nevét viselő Hadik Kávéház, a másik pedig az elkülönülten, éppen ezért a vendégek igényeit kiegészítő módon megalakult Szatyor Bár és Galéria, amely a ’20-as évek kávéházi aranykorára adott 21. századi válaszként értelmezhető.
Ahogy az elgondolás sem hagyomány nélküli, úgy a név sem választható el a Hadik Ház legendáriumától: A Hadik pincehelyiségében működő éjszakai bár gyékényborítását először meglátva Karinthy kijelentette, hogy ez a hely nem más, mint egy szatyor. Az élelmes üzlettulajdonos ezután hivatalosan is Szatyor Bárra keresztelte a Hadik nagyvilágibb részét, amely a Hadik Kávéházzal éledt újjá 2010-ben. Ennek megfelelően a Szatyorban kortárs képzőművészeti kiállítások, irodalmi beszélgetések, felolvasások, filmvetítések, koncertek, alternatív színházi előadások várják a betérőket.
A harmadik születésnap programkínálata is ezen igyekvéseknek megfelelően alakult ki, és kínál kulturális valamint könnyed mulatságot egyaránt:
Születésnapi Vigadalom: szeptember 27.
PROGRAM:
20:00 Megnyitó
GERENDÁS BÁLINT RÖVIDFILMJEI A SZATYOR PLAZMÁN
A Szatyor Galéria mellett illetve azzal párhuzamosan létező Szatyor Plazmán videoművészek, filmeseknek és animációs művészek kapnak bemutatkozási lehetőséget időről időre. Szeptember végétől Gerendás Bálint fiatal magyar filmes két rövidfilmje látható a Szatyor Plazmán, melynek megnyitója szeptember 27-én 20.00 órakor zajlik majd a Szatyor Születésnapi Vigadalom keretei között.
Rövidfilmek megtekinthetők:
2013. SZEPTEMBER 27.- NOVEMBER 17.
További információk: https://www.facebook.com/events/214164285374039/
20.30 Koncert
*IPARKUTYA* KONCERT
Az Iparkutya zenekar tagjai különböző népszerű world-, folk- és jazzformációk cool-listás zenészei. A banda kifogyott az ötleteiből, hogy saját zenei stílusát meghatározza. Amelyik talán a legjobban illik rá: belezős folk. Gerjesztették már a hangulatot Ibériától a Sztyeppékig, teherautó platón és focistadionban. Keveset fogyaszt, két taktus alatt gyorsít százra.
Balogh Balázs - szaxofon,
Nemes Janó - szaxofon,
Tőgyi Balázs - gitár,
Clemente Gábor - ütőhangszerek,
Zeitler Ádám - tapan,
Latorczai Balázs - didgeridoo
Gelsei Gergő - basszus-ukulele
23.00-tól FUTURE WORLD BEAT DJ QUARTET FEAT NEMES JANÓ LIVE*
*Dj Turiszt* (Robur Sound System)
*Dj Ritmo* (Korai Öröm)
*Dj Miki keveR* (Retrock)
*Dj Bem *(Holy Rollerz) vs. *Nemes Janó* (szax, fuvola)
BELÉPÉS DÍJTALAN!
További információk: https://www.facebook.com/events/399381250183665/
Ajánlott bejegyzések: